Farkas Viola

Szegedi születésű vagyok, itt kerültem kapcsolatba a néptánccal 5 éves koromban. A Szeged Táncegyüttes tagja voltam 17 éven át, ezt követően a 2016-ban megalakult Tiszavirág Néptáncegyesületben táncoltam, itt kaptam lehetőséget a néptáncoktatásra is: 3 éven át foglalkoztam gyermekekkel óvodás kortól egészen az ifjúsági korosztályig. A táncegyüttesi oktatás mellett a szegedi Karolina Iskolában szereztem tapasztalatokat, mint néptáncpedagógus. Jelenleg a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes táncosa vagyok. 

Egyetemi tanulmányaimat először a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézetében kezdtem meg, ahol tanulásban akadályozott és értelmileg akadályozott személyek pedagógiája szakirányon végeztem. Megszerzett tudásomat a gyakorlatban is kamatoztatom, hiszen jelenleg gyógypedagógusként dolgozom egy budapesti óvodában.

A gyógypedagógiával párhuzamosan 2015-ben megkezdtem tanulmányaimat a Magyar Táncművészeti Egyetemen is, táncos és próbavezető szak néptánc szakirányon. A BA diploma megszerzéséhez írt szakdolgozatomban arra helyeztem a hangsúlyt, hogy összekapcsoljam a néptáncpedagógiát és a gyógypedagógiát, így belevágtam egy projektbe, mely során sajátos nevelési igényű gyermekeknek tanítottam népi gyermekjátékokat. Fő iránymutatóm a szakdolgozatom során dr. Sándor Ildikó volt, általa kerültem igazán közel a népi gyermekjátékok világához és a gyermekjátékok tanítási módszereihez.  Ennek eredményeként lehetőséget kaptam arra, hogy a 2019-ben megrendezett VII. Nemzetközi Tánctudományi Konferencián előadást tartsak szakdolgozati témámból, s tovább vizsgáljam a néptáncpedagógia és a gyógypedagógia kapcsolódási pontjait.



« Vissza a főoldalra